Ragasztás Loctite ragasztóanyagokkal
A Loctite ragasztóanyagok reakciós ragasztóanyagok. Folyékony állapotban történik a felhordásuk, és megfelelő feltételek között reakció útján szilárdulnak meg (kikeményedés). A kikeményedett ragasztóanyag műanyag. A Loctite ragasztóanyagok az alábbi kikeményedési mechanizmussal, és az abból adódó tulajdonságokkal rendelkeznek:
Anaerob ragasztóanyagok
Oxigén kizárása és fémes érintkezés útján kötnek. A ragasztási felületnek legalább 5 mm szélesnek kell lennie, hogy biztosítani lehessen a levegő kizárását. A Loctite anaerob ragasztóanyagai bizonyították jó minőségüket a csavarrögzítésnél, a tengelyagy-kötéseknél és a tömítéseknél. Ragasztott alkalmazásoknál ezeket választják, ha a ragasztandó alkatrészek csavarómerevek és a ragasztási hézag 0.5 mm-nél kisebbre korlátozott. Kikeményedési mechanizmusuk alapján főleg fémekhez alkalmazzák.
Modifikált akrilátok
Oxigén kizárásával és aktivátorral érintkezve keményednek ki. ezeknél a ragasztóanyagoknál nem jelentkeznek problémák a fazékidő vonatkozásában, mint a kevert komponensű ragasztóknál, vagy a "nyitott idő" miatt, mivel a ragasztóanyag csak aktivátorral érintkezve keményedik ki. A ragasztási felületnek legalább 5 mm szélesnek kell lennie ahhoz, hogy biztosítható legyen az oxigén kizárása. Összehasonlítva az anaerob ragasztóanyagokkal, jobb fajlagos ütőmunkával és lefejtési szilárdsággal, emellett számos anyagfajtához jó tapadással rendelkeznek.
UV-kikeményítésű Loctite ragasztóanyagok
UV-fénnyel történő besugárzás hatására kötnek. Fontos előfeltétel, hogy az UV-fény a teljes ragasztási felületet érje. Legalább az egyik illesztett alkatrésznek az UV-fény kedvező hullámhossza számára áteresztőnek kell lennie. A Loctite UV-lámpái az intenzitás és a sugárzási tartomány vonatkozásában a ragasztóanyagokhoz vannak igazítva. Ezeknek a ragasztóanyagoknak a legfontosabb ismérvei: a nagyon gyors kikeményedés, jó hézagkitöltő képesség és jó tapadás számos anyagfajtához
Ciánakrilátok (elterjedten pillanatragasztóként ismertek)
Két szorosan felfekvő ragasztási felület között nagyon gyorsan keményednek ki. Az illesztési felületeken kondenzált nedvesség iniciálja a kikeményedési folyamatot, amely a szerkezeti anyag felületétől a ragasztási hézag közepe felé halad. A ciánakrilátokat kis méretű alkatrészek ragasztására és nagyon rövid rögzülési idők eléréséhez választják. Korlátozott hézagkitöltő képességük miatt (max 0.25mm) pontosan illeszkedő felületeket igényelnek. Tapadó képességük a legtöbb anyagféleséghez kiváló, és níyró- valamint húzóterhelésnél nagyon jó a ragasztási szilárdságuk. Ne alkalmazzuk sem üvegen, sem pedig olyan alkatrészeknél,melyek huzamosabb ideig víz hatásának vannak kitéve.
Uretánok
Az egykomponensű uretán-ragasztóanyagok levegőnedvesség hatására elasztomerré keményednek ki. A polimerizációt a nedvesség és egy izocianát-komplex közötti reakció váltja ki. Emiatt az átkeményedés mélysége kb 10 mm-re korlátozódik. a kikeményedett ragasztóanyag rendkívül szívós és rugalmas, közepes ill. nagy a kohéziós szilárdsága és festhető.
Szilikonok
Jellemző módon a levegőnedvességgel való reakció útján keményednek ki, bár rendelkezésre állnak olyan formulák is, melyek UV-fénnyel történő besugárzás hatására kötnek. A szilikonokat azon bomlási termékeik alapján lehet megkülönböztetni egymástól, melyek a kikeményedés során a levegőnedvesség hatására keletkeznek (pl. ecetsav, alkohol vagy oxim). A kikeményedett szilikon nagyon hajlékony anyag, amely számos anyaghoz kiváló tapadó képességgel rendelkezik. Kimagasló az időjárás-állósága, nempoláros oldószerek viszont könnyen a duzzadását okozhatják.
Felület előkészítés
A ragasztott kötéseket a ragasztóanyag és a szerkezeti anyag nem megfelelő érintkezése hátrányosan befolyásolja. A konstruktőrnek a ragasztás sikere érdekében a felületek megfelelő tisztítását és a legalkalmasabb ragasztóanyagot meg kell határoznia. Eltérő előkezelési eljárások - az egyszerű mechanikus tisztítástól és kémiai zsírtalanítástól a komplex fizikai felületkezelésig - rendelkezésre állnak.
A ragasztott kötés létrehozásnak kritikus lépése a felület-előkészítés. A nem kielégítő felület előkészítés szükségszerűen a ragasztott kötés előre nem látható meghibásodásához vezet az illesztett alkatrész és a ragasztóanyag határfelületén. Célirányos felület-előkészítéssel olyan ragasztott kötések hozhatók létre, melyek alapvetően kohéziós szakadással engednek el, és így megfelelnek a ragasztóanyag és/vagy primer kombináció megadott szilárdságának. Emellett a felület-előkezelés nem csak a ragasztott kötés kezdeti szilárdsága szempontjából kulcstényező, hanem, és ez még fontosabb, annak a működési feltételek közötti tartós ellenálló képessége vonatkozásában is.
A felület-előkészítés eljárásainak minimális elvárásként el kell távolítaniuk az olajat, a zsírt vagy az egyéb olyan réteget, melynek az alapanyaghoz való tapadási szilárdsága valószínűleg kisebb, mint a ragasztási kötésé. Számos, fémből és műanyagból készült illesztendő alkatrésznél egyszerű lecsiszolást és/vagy oldószerrel való lemosást alkalmaznak. egyes fémeknél azonban valószínűleg nem elegendő ez az egyszerű felületkezelés a jó tapadás, vagy a tartós ellenállóképesség eléréséhez.
Ellenállóképesség
Adott alkalmazáshoz a megfelelő ragasztóanyag kiválasztásánál a figyelembe veendő egyik legfontosabb tényező az a környezet, amelyben a ragasztott kötés felhasználásra kerül. Természetesen a legfontosabb tényező az az erő, melyet a kötésnek fel kell vennie, mivel a ragasztott kötésnek ellen kell állnia a várt maximális igénybevételnek (túlzott megfolyás nélkül), és fel kell vennie a dinamikus tartós terheléseket. A váltakozó igénybevételek, mindenekelőtt a lassúak, sokkal jobban ártanak a ragasztott kötésnek, mint egy állandó tartós terhelés. Az adott alkalmazáshoz kiválasztott ragasztóanyagnak ellen kell tudnia állni ezeknek a terheléseknek, igénybevételeknek, és nem csak a kezdetkor, hanem az olyan legkeményebb üzemelési feltételek tartós hatása után is, melyek teljes élettartama alatt érhetik. A hő és nedvesség rendszerint a legártalmasabb környezeti hatás a legtöbb ragasztott kötés számára.
A két anyagfajta nagyon eltérő hőtágulása miatt keletkező feszültségek, ami pl. műanyag-fém ragasztott kötés esetén előfordulhat, szívós-rugalmas (nem rideg) ragasztóanyagot igényelnek, alacsony E-modullal - az optimális eredmény eléréséhez. Másik két tényező, melyek a ragasztott kötés ellenálló-képességét befolyásolják, az oldószerek és az UV-fény. Javasolt alapvetően olyan ragasztóanyagot választani, amely ezekkel szemben ellenálló. Lehetőleg el kell állni a ragasztási hézag védőréteggel való bevonásától, mivel az beszakadhat, ill. idővel az oldószerekkel vagy a nedvességgel szemben áteresztővé válhat.